Így készülj fel a babaváró hitel felvételére! | Babavaro-hitel.hu

A babaváró hitel jelentős pénzügyi elköteleződéssel jár a következő 20 évre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő körültekintéssel készülj fel az igénylésre.

Mikor éri meg felvenni a babaváró hitelt?

A babaváró hitel a Családtámogatási akcióterv egyik legnépszerűbb eleme, ami nem véletlen, hiszen a 10 millió forintos kamatmentes hitel jelenleg a legvonzóbb ajánlat a piacon. Nem mindegy azonban, hogy milyen élethelyzetben igényeljük a hitelt, és hogy mire fordítjuk az összeget.

Leginkább azoknak éri meg felvenni, akik mostanában tervezik a gyermekvállalást, hiszen a kamatkedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha az igényléstől számított 5 éven belül gyermek születik a családban. Fontos tényező, hogy az igénylés előtt született gyerekek nem számítanak.

Arra is van lehetőség, hogy a hitelt gyermekvállalás nélkül igényeljük, de ebben az esetben számolni kell azzal, hogy a hitel 5 év után piaci kamatozásúvá válik, és az első 5 évre vonatkozó kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni. A törlesztőrészlet ezután magasabb lesz, hiszen nemcsak a tőketartozást és a kezességvállalási díjat kell fizetni, hanem a kamatot is.

Kalkulálj, mielőtt döntesz!

A babaváró hitel egy összetett termék, és a vonatkozó rendelet alapján nem egyszerű kibogozni, hogy pontosan hogyan alakul a törlesztés. Ebben segít a babaváró hitel kalkulátor, amellyel könnyedén kiszámíthatjuk, hogy mennyi állami támogatást vehetünk igénybe, illetve hogy mekkora lesz a teljes visszafizetendő összeg, ha egy, kettő vagy három gyermeket vállalunk.

Azt is segít kiszámolni a kalkulátor, hogy mennyi kamattámogatást kell visszafizetnünk, ha végül nem születik egy gyermek sem az igényléstől számított 5 éven belül.

A kalkulációhoz mindössze négy adatot kell megadni:

 

  1. mekkora hitelt szeretnénk felvenni,
  2. milyen hosszú futamidőre vennénk fel a hitelt,
  3. mikor tervezzük felvenni a hitelt,
  4. mikorra tervezzük a gyermekvállalást.

Ellenőrizd, hogy megfelelsz-e a feltételeknek!

A kalkuláció után könnyedén ellenőrizhetjük, hogy jogosultak vagyunk-e a babaváró támogatásra. Ehhez nem kell mást tennünk, mint rákattintani a “Jogosultság ellenőrzése” gombra, és kitölteni egy egyszerű kérdőívet.

A kérdőív ezekből az egyszerű kérdésekből áll:

  1. A házaspár mindkét tagja magyar állampolgár?
  2. A feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét?
  3. A házaspár mindkét tagja rendelkezik magyarországi lakcímmel?
  4. A házaspár egyik tagja legalább 3 éve folyamatosan biztosítási jogviszonnyal rendelkezik?
  5. Büntetlen előéletű a házaspár mindkét tagja?
  6. Köztartozásmentes a házaspár mindkét tagja?
  7. Kijelenti, hogy a házaspár egyik tagja sem szerepel negatív adóslistán (KHR)?

Ezután csak arra kell válaszolni, hogy a férj, illetve a feleség első házasok-e. Ha a válasz valamelyik esetben nem, akkor arra is rákérdez a kérdőív, hogy özvegy-e az igénylő, illetve hogy született-e már gyermeke valamelyik félnek az előző házasságból.

Gyűjtsd össze a szükséges dokumentumokat!

A hiteligényléshez szükséges dokumentumok pontos listáját a bankok határozzák meg, de a rendeletben szereplő feltételek alapján valószínűleg szükség lesz a következő igazolványok, dokumentumok bemutatására:

  • érvényes fényképes igazolvány: személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél,
  • lakcímkártya,
  • adóazonosító,
  • TB jogviszonyról szóló OEP igazolás,
  • jövedelemigazolás,
  • házassági anyakönyvi kivonat.

Ezeken kívül a bankok további dokumentumokat is bekérhetnek az igénylésnél.

Fontos, hogy a szükséges dokumentumokat hiánytalanul adjuk be az igénylésnél, mert a kölcsönkérelem benyújtásának a napja számít több feltételnél is – a kamatmentességhez pl. ennek a napnak kell megelőznie a gyermek születését. Ha az igénylésnél hiánypótlásra van szükség, mert valamelyik igazolás lemaradt, akkor akár napokkal is kitolódhat a hiteligénylés dátuma.

A babaváró hitel igénylés legfontosabb lépései

 

A babaváró hitelt a választott bankfiókban lehet igényelni, online erre nincs lehetőség. A hiteligénylés lépései a következők:

  1. Tájékoztatás: a bank munkatársa részletes tájékoztatást ad a hitel feltételeiről.
  2. A kölcsönkérelem befogadása: ez az a nap, amikor hiánytalanul benyújtjátok a bank felé a szükséges dokumentumokat, a bank pedig erről egy átvételi igazolást ad nektek.
  3. Adatminősítés és jogosultságvizsgálat: a bank megvizsgálja, hogy hitelképesek vagyunk-e, illetve hogy megfelelünk-e a rendeletben szereplő feltételeknek. Erre a banknak 10 nap áll rendelkezésre.
  4. Szerződéskötés: pozitív hitelbírálat esetén a bankfiókban tudjuk aláírni a szerződést.
  5. Folyósítás: a bank egy összegben és forintban folyósítja a hitelt a számlánkra, kivéve ha a babaváró hitelt egy másik kölcsön végtörlesztésére használjuk fel.

Nem szeretnél július 1-jéig várni? Nem is kell!

A babaváró hitel igénylését hivatalosan július 1-től lehet beadni a bankokban, de akár ennél korábban is megtudhatjuk, hogy hitelképesek vagyunk-e. Az Erste Bank már június közepétől – várhatóan június 17-től – teljes körű előbírálattal egybekötve fogja vizsgálni az érdeklődő házaspárok hitelképességét, ezenkívül azt is meghatározzák, hogy mekkora hitelösszegre lehetnek jogosultak.

Az Erste Bank az előbírálat lehetősége mellett egy akcióval is készül a babaváró hitelt igénylő pároknak: azok, akik legalább 3 millió forint hitelt vesznek fel 120 hónapos futamidőre, a folyósítást követően 20 000 forint jóváírást kapnak. Ezenkívül további 20 000 forintot kaphat a pár, ha igénybe veszik a hiteltörlesztési biztosítást is.